Megújult az ófehértói Református Templom környezete |
VP LEADER projekt keretében megvalósult az ófehértói Református Templom környezetének megújítása. A pályázat keretében kerítés került megépítésre az utcafronton, valamint rednezésre került és az udvar és a templom közvetlen környezete. A felújított templom környezetének rendbetétele így már egy egységes összképet alkot a településen. A beruházás által kellemes körülmények között gyakorolhatják vallásukhoz kapcsolódó szertartásaikat a felekezet tagjai, valamint kulturált környezetben szervezhetők közösségi rendezvények a helyi lakosság számára. A beruházással javul az igénybe vehető szolgáltatások színvonala, valamint a felújított környezet hozzájárul a fiatalok helyben maradásához is. A fejlesztés a helyi identitás tudatot is erősíti, hiszen a templomban vagy megfelelő időjárási körülmények esetén a templomkert is alkalmas közösségfejlesztési tevékenységek végrehajtására.
A projekt azonosítószáma:3007530183 A támogatás összege: 3,45 Millió Ft A projekttel, valamint az egyeház életvével kapcsolatban felvilágosítást nyújt: Dócs Norbert lelkész Cím: 4558 Ófehértó Alkotmány út 29. Tel.: +36 30 336 6083 |
baktainfo.hu/index.php?=modulok/hirek/kitesz.php&hir=167 2023.05.31. |